csütörtök, január 08, 2015

BREAKING: Itt a Meyer citrom!


Visszanéztem a blogot és a Facebook oldalt, néhány éve minden januárban, szinte pontosan hétre ugyanilyenkor kitettem a figyelmeztetést: megjelent a Meyer citrom.


Januártól kb. február végéig kerül be a zöldségesekhez, és eddig egyetlen olyan helyet láttam, ahol tudták, hogy mi ez, és ki is írták, a többség nincs vele tisztában, hogy milyen “celebcitromot” árulnak, amikor ilyen szállítmány érkezik.

Biztos ti is találkoztatok már vele, vagy véletlenül vettetek – teljesen egyértelműen megkülönböztethető a sima citromtól. Én rajongok érte, úgyhogy amikor látok, több kilót veszek, amíg szezonja van és folyamatosan kapható, de néha kis tasakokban el is teszem a kifacsart levét a mélyhűtőbe.

Miről lehet megismerni?

- Formája általában kissé gömbölyűbb, a héja vékonyabb és simább, amikor érett, akkor a színe narancssárgába hajlik, inkább egy éretlenebb narancsra hasonlít.

- Legárulkodóbb az illata, ami karakteres, édeskés, mandarinos, fűszeres. Néha határozottan kakukkfüves jellegű.

- Az íze sokkal édesebb, lágyabb és igen lédús, gyakran sok a magja.

Szóval, ő a Meyer citrom, amit a nemzetközi gasztronómia nagyrabecsül, és igen különleges lesz tőle minden citromos fogás.

Érdemes sasolni, piacon, szupermarketekben is elő szokott fordulni és kisebb zöldségeseknél is. Én legutóbb a Csanády utcai zöldségesnél (Hollán E./Pannónia u. Között) vettem egy nagy adagot, náluk tavaly is szinte végig ilyen volt. A Facebook-on általában referáltok, hogy hol másutt láttok még, úgyhogy érdemes azt is figyelemmel kísérni.



Néhány kedvenc receptem:




 

 

5 hozzászólás:

Blogger nikicske szerint...

Lehel téri piacon már van! :)

9:06 de.  
Anonymous Rita szerint...

A Fővám téri piacon is rengeteg van, van ahol a sima citrom közé keverve, van, ahol lédús citromként, de van műveltebb zöldséges is, aki "Mayer-citromot" árul, természetesen kétszeres áron :)

7:07 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Az Örsön, a Bioritmus piac tele van vele, nagyon szépek.

10:42 de.  
Blogger nagypapi szerint...

Budafoki piacon is kapható, 580 HUF/kg.

4:33 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

A Deli Landben is van csak 499.-/kg ;)Facebook-on is fent van az üzlet.

10:27 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal