vasárnap, november 10, 2013

Langyos édesburgonya saláta szárzellerrel és aszalt tőzegáfonyával


Bár a november utolsó csütörtökjén megült hálaadásnapi vacsora még odébb van, akár úgy is elnevezhettem volna ezt az ételt, hogy “Hálaadás” egy tányéron. Egyébként puszta véletlen. Maradék pulykasültem volt, ahhoz szerettem volna izgalmas köretet készíteni. Az édesburgonya az egyik kedvencem, ráadásul sokkal egészségesebb, mint a sima krumpli. (Cukorbetegek is fogyaszthatják mértékkel, ugyanis nagyon alacsony a glikémiás indexe, így sokáig egyensúlyban tartja a vércukorszintet.) Tanulmányok szerint egészségesebb még a brokkolinál és a spenótnál is, egy darab édesburgonyában állítólag több rostanyag van, mint egy tál zabpehelyben.


Néhány éve még csak luxuszöldségeseknél lehetett kapni csillagászati áron, az ALDI-ban azonban szerencsére mindig kapható. Nehéz termeszthetősége miatt Európa más konyháit sem özönlötte el régebben, kivéve egy-egy rövid felvirágzását a 18. illetve 19. századi Franciaországban, itt ugyanis először XV. Lajos király, majd a kreol (martinique-i) származású Jozefina császárné kedvencének számított. Amerikában viszont nagyon népszerű, különösen ilyenkor ősszel és télen: például a hagyományos hálaadás napi pulykamenü elhagyhatatlan körete. Ezenkívül Közép- és Dél-Amerika (innen származik) kulináris kultúrájának egyik legfontosabb alapanyaga, nem beszélve a karibi konyháról, az szinte nem is létezne nélküle.

Ha édesburgonyával főzök, mindig igyekszem olyan alapanyagokkal, vagy fűszerekkel kiegészíteni, amelyek kicsit ellensúlyozzák az édességét. Így került bele ebbe a langyos salátába a friss, üde, lédús szárzeller, a felkockázott zöldalma, az újhagyma és a chilipehely. Az aszalt tőzegáfonya egy fanyar kis édes semmiség rajta.


Langyos édesburgonya saláta szárzellerrel és aszalt tőzegáfonyával
Hozzávalók (2-4 adag)

50 dkg édesburgonya, meghámozva, felkockázva
olívaolaj
1 narancs reszelt héja
só, bors
3 szál szárzeller
1 zöldalma
3 szál újhagyma
10 dkg aszalt tőzegáfonya
0,5 dl vörösborecet
1tk chilipehely
1 tk dijoni mustár
0,5 dl olívaolaj


A sütőt előmelegítjük 200C fokra. Az édesburgonyát összeforgatjuk az olívaolajjal és a reszelt narancshéjjal. Tepsibe öntjük, és aranyszínűre sütjük. Közben összekeverjük a többi alapanyagot: a felkarikázott szárzellert, felkockázott zöldalmát, felkarikázott újhagymát. Az aszalt tőzegáfonyát (általában vörös áfonya szerepel a címkén, a tőzegáfonya azonban a helyes neve) beáztatjuk a vörösborecetbe, így kissé megduzzad. Leszűrjük. A maradék ecethez keverjük a mustárt és az olívaolajat, ez lesz a “saláta” öntete. A megsült édesburgonyát kissé lehűtjük, és összeforgatjuk az összes többi hozzávalóval. A tetejét megszórjuk chilipehellyel.