hétfő, október 10, 2011

Kókusztejes-paradicsomos csirke

Curry-nek talán túlzás lenne nevezni, viszont az egyik legegyszerűbb, legjobb gyors hétköznapi vacsora. Azért szeretem, mert pont olyan étel, amelyhez minden alapanyag általában van otthon (na jó, belátom, korianderzöld csak hozzám hasonlóan elvetemült háztartásokban). Fűszert meg aztán azt ad hozzá az ember, amihez éppen hangulata van, mindenféle irányba el lehet vinni. Remekül lehet hozzá használni a delikátüzletekben kapható különböző, jó minőségű fűszerkeverékeket (kedvencem: Madras curry, vagy a Mille et Une Nuit fűszerkeverék, mindkettő Thiercelin), de ha az nincs otthon, akkor mehet bele egyszerűen csak egy csipet fahéj, vagy római kömény, vagy kardamom, vagy ezek keveréke (ha van idő frissen pirítani, őrölni, még jobb). Szóval ez egy amolyan jó kis kiindulási alap, amelyben mindenki kibontakozhat. További két előnyéről is be tudok számolni: egyrészt nagy adagban is könnyen elkészíthető, akár előre is (vagy például csak a mártás előre, a csirkét frissen főzzük bele). Másrészt könnyen lehet belőle egyszerre vega és nem vega verziót készíteni, úgy, hogy két felé osztjuk, és az egyikbe csirkét teszünk, másikba zöldségeket (pl. padlizsán, cukkini, sütőtök, csicserborsó stb. .Amíg elkészítjük a mártást, addig ezeket felkockázva, olajjal összeforgatba, forró sütőben megsütjük, majd ezeket tesszük a mártásba.) Rizs, vagy naan a legjobb hozzá.

Kókusztejes-paradicsomos csirke

Hozzávalók (4 adag)

2 kis hagyma, nagyobb darabokra vágva

6 gerezd fokhagyma

4 szelet friss gyömbér, meghámozva

2 evőkanál olaj

1 púpos teáskanál Madras curry (vagy más fűszerkeverék)

1 kávéskanál pirospaprika

1 doboz (400g) hámozott paradicsomkonzerv

só, bors

2 evőkanál vaj

50dkg csirkemellfilé, felkockázva

1 doboz (400g) kókusztej

friss korianderzöld

A feldarabolt hagymát, a meghámozott fokhagymagerezdeket és a kisebb darabokra vágott gyömbért aprítógépbe tesszük, és egészen finomra, szinte pépesre aprítjuk. Serpenyőben felmelegítjük az olajat, hozzáadjuk a hagymás-gyömbéres alapot, majd fedő alatt puhára pároljuk. Hozzáadjuk a curryt (vagy más fűszerkeveréket) és a pirospaprikát, néhány másodpercig pirítjuk. Hozzáadjuk a hámozott paradicsomkonzervet. Sózzuk, borsozzuk. Addig főzzük, amíg a paradicsom besűrűsödik, leve elfő, kb. 10 percig. Amíg fő, egy másik serpenyőben felolvasztjuk a vajat, és megpirítjuk benne a csirkedarabokat. A paradicsomhoz adjuk, átforgatjuk. Felöntjük a kókusztejjel, és néhány percig főzzük, amíg a csirke megpuhul. Rizzsel, vagy naan kenyérrel, friss korianderzölddel meghintve tálaljuk.

Címkék: ,


 

 

14 hozzászólás:

Anonymous Timi szerint...

Kókusztejport ér használni? :-)Mostanában vettem, de még nem használtam. Nem tom, mennyire autentikus, bár elvileg Thaiföld a származási helye...

4:48 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Persze hogy ér! én mondjuk sokkal jobban szeretek dobozos kókusztejjel főzni (abból is a Mae Ploy márkára esküszöm), de kókusztejporral is abszolút működik, csak jó arányban kell a vízzel felhígítani. Ha megcsinálod, tudósíts, hátha más is azzal próbálná

4:56 du.  
Anonymous t3v, az okostojas szerint...

ez olyan, mint a fő kedvencünk, az üveges jalfrezi currypaszta (Patak's) alkotóelemeire bontva. értve, hogy ahhoz is kell pluszban szinte minden itt felsorolt hozzávaló :)

9:22 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

és akkor mi van az üvegben?:))

9:57 du.  
Blogger steel szerint...

ez az alap indiaim nekem is :) - szoktam még bővíteni száraz fűszerekkel az elején - kardamom, fahéj, szegfüszeg, közben chili vagy cayenne bors nagy mennyiségben és a végén nagy adag friss koriander. tutti vacsora.

4:19 du.  
Blogger Nóri szerint...

Ha az olajban pirítom meg a fűszert először (kivéve paprika, mert megég), az hülyeség? Mert úgy csináltam. Nem éreztem fűszeresebbnek ettől, így utána is tettem bele, főzés közben.
Finom.

6:51 du.  
Anonymous simca szerint...

ezt magam is gyakran szoktam főzni; de hiúságból nem használok currypasztát, hanem csak fűszereket: sok római köményt, koriandermagot, kicsi görögszénamagot (hogy kell ezt helyesen írni?) fekete borsot, cayenne borsot. meg megütöm valamennyi tejszínnel is.

12:53 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Juhúú:)Megcsináltam!Isteni volt, és az Ember is imádta. Azt hiszem főzésből ezzel léptem egy szintet :) Köszönöm!!!

4:02 du.  
Blogger lúdanyó szerint...

Most fő és nagyon finom :)
Állandó vendég lesz a háznál.

12:02 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

a gyömbérszelet pontosan mit jelent?

7:35 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

friss gyömbér, négy kb. 0,5cm vastag karikára vágva

8:58 du.  
Blogger Balaton szerint...

Helló! Honnan lehet korianderzöldjét szerezni? Sehol nem találok. köszi, Kata

6:50 du.  
Blogger Unknown szerint...

Ománi utazásunkat követő 2 héttel már nagyon vágytunk újra a keleti, csípős ízekre. Ott szerettük meg a Madrast. Mióta rábukkantam erre a receptre, azóta legalább kéthetente megfőzöm. Imádjuk! Egyszerűen nem tudom megunni! Napokig tudnám enni! Én egész tanyasi csirkét filézek ki hozzá, abból készítem és zöldséges kuszkusszal tálalom.
Köszönöm a receptet, nagy rajongód vagyok, Zsófi!

9:05 du.  
Blogger Unknown szerint...

Nálam is épp most készül...de véleményem szerint ez az egy doboz kókusztej túl sok! Elnyomja, illetve felhígítja az ízeket. Pedig az elején olyan jól nézett ki :(.

Legközelebb csak fél dobozzal teszek bele.


6:45 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal