vasárnap, október 31, 2010

Reggeli: őszi gyümölcssaláta olívaolajjal

Rájöttem, hogy az ember reggelijének összetétele határozottan összefüggésben van az átaludt órák számával. Tapasztalatom szerint, ha ez a szám ijesztően kevés (3/-), akkor mindössze egy bivalyerős kávéra futja (az elsőre felkeléskor, a másodikra indulás előtt.). Ha az órák száma valamelyest nő (4-6), akkor már esetleg előkerül egy szelet vajas pirítós, sőt ilyenkor már egy-egy tojásos étel is játszhat. Ezzel szemben, amikor frissen és kipihenve ébredek (ünnepnap!), akkor müzlit, zabkását, gyümölcsöket kívánok –de az sem kizárt, hogy ilyenkor egyszerűen több energiája van az embernek foglalkozni a reggelivel. Gondolom, van erre tudományos magyarázat. Minden esetre, ma hosszú hetek után először ütött be a harmadik verzió, az óraátállítás már csak hab a tortán.

Feldaraboltam a gyümölcsöket, amelyeket találtam: kiwit (nem is tudom, mikor ettem utoljára, kicsit mindig olyan 80-as évek érzésem van vele kapcsolatban, pedig ismét rá kellett jönnöm, hogy jóízű, remek kis gyümölcs), szőlőt, gránátalmát, mandarint és a nagy őszi kedvencemet: datolyaszilvát (alias hurma –most szerencsére nagyon sok helyen kapható, csak megfelelő érettségi pillanatában kell elkapni, különben 8 napon túl gyógyuló csalódást okoz). Tálba helyeztem, majd hirtelen ötlettől vezérelve, meglocsoltam a múlt héten, Olaszországból, olajbogyószüretről hozott szűretlen, friss olívaolajjal ( a szüretről természetesen készülök részletesebb beszámolóval). Ezennel szeretnék arról referálni, hogy a gyümölcssaláta zseniális olívaolajjal, próbálják/próbáljátok ki!

Címkék:


 

 

4 hozzászólás:

Blogger Millie szerint...

Orvosként meg tudom erősíteni: a kialvatlanság kb. 30%-kal fokozza a napi kalóriafelvételt, és a kialvatlan ember elsősorban magas glikémiás indexű szénhidrátot preferál a vizsgálatok tanulsága szerint...
A saláta remekül hangzik!

3:53 du.  
Blogger anna szerint...

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

8:27 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Hol lehet friss datolyaszilvát kapni Budapesten? Én is szeretnék...
Zsuzsa

1:39 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

én az aranyalma zöldségesben veszem, az Üllői úti villamosmegállóval szemben.
Amúgy nálam a kialvatlanság a bevitel ugrásszerű növeléséhez vezet. Elég félelmetes látvány

11:55 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal