csütörtök, május 17, 2007

Quinoa sült paprikával, pirított újhagymával és fetával

Nem tudom, ki hogy van vele, engem nagyon izgatnak az ismeretlen hozzávalók. Ha meglátok valahol valami olyan alapanyagot, amelyet még nem kóstoltam, ill. amellyel még soha nem főztem, biztos, hogy kipróbálom. Az sem baj, ha tudom, hogy utána nem fogok tudni gyakran hozzájutni, de annyira hajt az ízlelőbimbóim kíváncsisága, hogy akkor is elkészítem. Ma már annyi forrás van, akár a gasztroblogokon, akár másutt, hogy mindenről megtalálja az ember a szükséges információt. Egy új hozzávalót jól megmustrálok, olvasok róla, megnézegetem közelről, megszagolom, megérintem, megkóstolom nyersen, és alig várom, hogy milyen élményben lesz részem, ha elkészítem. Persze, ebben az is benne van, hogy adott esetben nem megfelelően készítem el –ez belefér. Van, hogy azonnal megtetszik valami, van, hogy az elképzelésemhez képest csalódást okoz.

Életemben először készítettem most quinoa-t. Erről külföldi oldalakon és gasztroblogokon gyakran olvastam (leginkább a 101cookbooks csinált hozzá kedvet). Ez a dél-amerikai gabonaféle leginkább azért népszerű a tengerentúlon, mert hihetetlenül egészséges és tartalmas. Nyilván nem véletlenül volt az inkák egyik alapélelmiszere. Az ilyen típusú magokra nagyon nyitott vagyok, úgyhogy megnéztem.

Elkészítése: alaposan le kell öblíteni (ha nem megfelelően tesszük, keserű mellékíze lesz), dupla mennyiségű vízben kb. 25 percig főzni. Még ekkor is picit roppanós, különleges, diós íze van, némi füves, nyers árnyalattal.

Én elkövettem azt a hibát, hogy túl sok jóval pakoltam tele: maradék sült paprikával, pirított újhagymával, morzsolt fetával és pirított dióval kevertem össze –ezek összességében annyira finomak voltak együtt, hogy teljesen elvonták a figyelmemet a magokról. Persze isteni volt, de azért megnézem majd még másképp, így nem ér. Otthon kapható, láttam az Ázsiában -egy 1/2kg-os csomag azt hiszem 500Ft.

Olvasnivalók róla:

101cookbooks –on itt és itt két gyönyörű recept
GlutenfreeGirl: itt és itt (a quinoa gluténmentes)
Wikipedia
Magyarul itt, vagy itt

Címkék: ,


 

 

10 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Szia!
Örülök, hogy ezt készítetted, pont nemrég vettem én is quinoa-t. Ígéretesnek tűnik a recept. Reggelire kásának is fogyasztják.
Üdv

10:23 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

hááááát.. én ettem ilyet elég sokat peruban és bolíviában. szerintem jobban jártál, hogy elnyomta az ízét a többi hozzávaló...

biztos nagyon egészséges, de szerintem nem véletlen, hogy a többi indián alapélelmiszerrel (kukorica, krumpli, paprika, paradicsom, stb) szemben ez máig nem terjedt el a világ többi részén.

a reggelire kása, az tényleg jó: rengeteg tejjel, cukorral és fahéjjal :)

11:26 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

hihetetlen, hogy mindig előttem jársz egy lépéssel:) a GI-diéta jegyében napok óta quinoa recepteket és lelőhelyet keresek, erre tessék, itt van:)

8:08 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Na, én meg Chili előtt járok egyel :))
Bár nem olvastam annyi szakirodalmat, csak úgy megfőztem hipp-hopp a csomagoláson talált utasítás szerint. Gyönyörű a zacskója egyébként (bolíviai), és azt írják rajta, hogy előbb pár percig forralni kell, majd leöblíteni, és új vízben puhára főzni, amíg ki nem jönnek a kukacai. Ötletszerűen párolt céklával kevertem össze, rá egy kis tejföl vagy joghurt, ajánlom kipróbálásra.

1:30 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Szia!
Örülök, hogy vannak akik felfedezik hazánkban is ennek a gabonának az előnyeit.
Ém Peruban ismertem meg. Szinte csak ebből készült leveseket ettem és kb. 1 hónap alatt 6 kg-ot híztam.
A.

1:13 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Sokat kínlódtam a fmegfőzéssel. Nem akart megpuhulni.

Mottó: aki quinoát eszik, az inka.
Aki több quinoát eszik, az inkább

10:15 du.  
Blogger mydma szerint...

Nálunk gyakran kerül az asztalra a gyerek gluténmentes diátája miatt.
Változatok: zöldséggel és almakockákkal együtt főzve, piros quinoa risszel együtt piritva és párolva finom diós izű lesz, bármilyen zöldséges raguba 1-2 kanállal.
Vadul hangzik, de a mungóbab, lencse, quinoa együttes tetszőleges főszerezéssel csak desszertnek nem jó.:-)

9:09 de.  
Blogger Sapidus szerint...

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

12:14 de.  
Blogger Sapidus szerint...

A quinoa nem gabona!

http://images.aazubrits.multiply.multiplycontent.com/attachment/0/TS1pzQooCyEAAF9O1sU1/Amaranth-Disznoparej_es_Quinoa-Libaparej.pdf?key=torontoicserkeszek:journal:25&nmid=179269335

12:17 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

hát nem is 500ba kerül a fél kilo hanem legalább 1500ba...kicsit borsos az ára, de én is mindenképp ki szeretném próbálni! Enni már ettem de még ne főztem. De beszereztem már és ott vár a kis zacskóban a konyhapolcon. Köszi az ötleteket előre is!A pirított diós meg a céklás-tejfölös is jó iránynak tűnik!

4:33 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal