kedd, február 27, 2007

Csíp és mérges: penne all'arabbiata

Néhány hete Brüsszelben, szombat esti mozizás után úgy döntünk, hogy levezetőként beülünk még egy pohárkára. Táplálkozástudományilag képzett énünk jelenti, hogy este 10 órakor nem egészséges lakomázni; "esetleg valami könnyűt kapjunk be" felkiáltással azért körülnézhetünk. Elsétálunk a helyi Liszt Ferenc térre (Place St. Boniface), ahol az összes menő, kozmopolita, zen-minimál-dizájnos étterem zsúfolásig tele, esélyünk sincs, hogy elcsípjünk egy asztalt. Feladjuk, ám egyikünk a távolban olasz feliratot vél felfedezni. Tényleg, "egy olyan jó, egyszerű, olaszos tészta" még szóba jöhet.

A San Giacomo étterem kockás terítős, lepukkant, némileg fapados, kedves, családi hely: jelen van az egész família. A falon műtermi fotó az öt fiúról, mindegyik 20 évvel és 20 kilóval fiatalabban. Félhosszú frizurájuk a 80-as évek divatvilágát idézi. Egyikük - a felszolgálónk - hangos beszélgetésünkből és akcentusunkból azonnal felismeri, hogy magyarok vagyunk (biztos valaha magyar nőnek udvarolt). Szinte gondolkodás nélkül választok, penne all'arabbiatát rendelek, csípősre vágyom. Nem tudni, hogy vajon a paprikanemzet tűrőképességét kívánják-e tesztelni, vagy mindenkinek ez jár, mindenesetre olyan tüzes, hogy levegőt alig kapok.

Az olasz konyha némelyek szerint nem is főzés, hanem egyszerűen a legjobb hozzávalók összerakása. Fantasztikus, ahogy a legszerényebb alapanyagokat főszereplővé léptetik elő, ahogy némi olívaolaj és tonnányi fokhagyma hozzáadásával bármiből remekművet varázsolnak. Mindennek külön-külön érezni az ízét, még a tésztának is. Kiváló példa ez a pasta: mindössze néhány alkotóelemből áll, mégis minden megvan benne. Neve hangzása ellenére az arab világhoz semmi köze, "mérges" (khm, rabiátus) tésztát jelent, ez nyilván a csípős paprika erejére utal. Tökéletes paradicsomot ma már nyáron is nehéz beszerezni, semmi tragédia, ha télen konzervet használunk hozzá.

Recept:
Hozzávalók (4 személyre)

40 dkg pennetészta (tollhegy)
6 gerezd fokhagyma, megpucolva, felaprítva
2 chilipaprika, kimagozva, apróra vágva
4 ek. olívaolaj
60 dkg (1,5 doboz) hámozott konzervparadicsom, összenyomkodva
só, bors

Egy nagy lábasban vizet forralunk. Amikor forr, megsózzuk. A forrásban lévő vízbe tesszük a tésztát, a dobozon szereplő utasítás szerint (típustól függően kb. 11-12 perc) "al dente" állagúra főzzük. Közben elkészítjük a mártást: közepes lángon az olívaolajon megpirítjuk a felaprított fokhagymát és chilipaprikát. Ráöntjük az összenyomkodott konzervparadicsomot. Sózzuk, borsozzuk. Addig főzzük, amíg besűrűsödik és nem leves. A tésztát leszűrjük és összeforgatjuk a mártással.

Ez az írás a Magyar Narancs múlt heti számában jelent meg.

Címkék: ,


 

 

vasárnap, február 25, 2007

Kis pesti színes: Dió, Menta, Klassz

Egyetlen látogatás alapján nyilván nem lehet, nem szabad, átfogó, örökre szóló véleményt formálni egy étteremről, főleg nem, ha új helyről van szó, adjunk mindenkinek időt és esélyt. De első benyomásokat lehet szerezni, íme:

Dió (Sas u., Mokka mellett)
Nem az állítólagos ismert tulajdonos (Sváby A.), hanem a koncepció tartott lázban, amióta olvastam róla. A „menő, modern magyaros” igazi piaci rés, amit nagyon jól eltaláltak. Külföldi vendégekkel mindig az egyik legnagyobb dilemmám, hogy hová vigyem őket, ha magyarosat szeretnének enni, de nem a cigányzenés, folklorisztikus, paradicsomcikkelyes körítéssel. A Dió modernizált, kreatív magyar konyhát visz, a legjobb magyar hozzávalókkal (mangalica, szürkemarha, stb.). Öt hete nyitott, de egy átlag szerdai napon ebédidőben már most egész sokan voltak – a közönség főleg üzleti ebédelőkből, külföldiekből és környékbeli managerekből állt. Ez összhangban van a (nyilvánvalóan az üzleti stratégia részeként tudatosan) kialakított nagyon magas árszínvonallal (főételek 4e körül), amelyhez az ételek minősége (még?) nem nőtt fel.
A design-ról olvastam részletesen itt, az valóban figyelemreméltó. Az én nem hozzáértő véleményem szerint a kevesebb több lett volna, kicsit sok az egész, a fekete falak nappal túl sötétek, és az egyébként is formális hangulatot még inkább nehezítik. De nagyon igényes, és vannak benne jópofa ötletek (pl. lógó üveg-chilipaprikák)
Ételek: Izgalmas, túl hosszú étlap (miért kezdődik mostanában minden étlap féloldalnyi tapas-szal??). Kóstolt leveseink átlagosnak mondhatóak (gyöngytyúkleves, birsalmás-zsályás sütőtökleves, káposztás csülkös bableves), nincs bennük spiritusz, gyengécskék. A főételeink (kacsacomb, hátszín, mangalica) tisztességesek, de nem hagynak mély nyomot. A hőmérséklet mindegyiknél problémás. Az enyém: roston sült mangalicatarja, friss vegyes salátával. Itt következik számomra az ebéd mélypontja: a (zacskós) salátán komoly majonézes öntet ( vagy csak én vagyok sznob, külföldön élő, és hittem azt, hogy ezen már túlvagyunk?). Amikor megjegyzem, hogy milyen kár, hogy nem vinaigrette az öntet, azt a választ kapom, hogy „hát, pedig minden salátánkon ez van” (mármint majonéz)- puff neki, ne tessék itt nekünk okoskodni, hölgyem…
A személyzet profi, képzett, minden fogás után megkérdezi, hogy ízlett-e, de csak azért, mert így kell, a válasz igazából egyáltalán nem érdekli. Olyan érzésem van, mintha ez a hely kicsit túl magabiztos lenne, és fennhordaná az orrát, nem érzem itt jól magam (persze, valószínűleg nem is ez a cél). Üzlet- és pénzszaga van, lelketlen.
Ezek után a desszert nem várt meglepetés: fenomenális. Az, aki ezt kitalálta/készítette, nagyon tehetséges. A diószuflé fügefagylalttal úgy ahogy van, külön-külön és összhatásában is fantasztikus, egészen különleges. Ebédidőben van megfizethető árú ebédmenü, aki csak kíváncsiskodni akar, szerintem ilyenkor tegye.
Ami miatt érdemes megnézni: a desszert és a mosdó.

Mentaterasz (Margit krt. 14., volt Paksi Halászcsárda helyén)
A név és a design hangulata alapján bevallom, valami könnyed, marokkói ihletésű étlapra gondoltam, ehhez képest meglepett a magyaros vonal és a halételek (a Paksi Halászcsárda öröksége?). Chew kollégák dicsérték, egyébként teljesen véletlenül mi is pont halászlét és harcsapaprikást rendeltünk, a levest nem kóstoltam, de megbízható ízlésű barátnőm szerint nagyon finom volt, a harcsapaprikás semmi különös, mellette a juhtúrós, kapros galuska remek. Desszert tragikus, el sem mesélem. A kiszolgálás alapvetően kedves. Összességében ennyiből semmilyen véleményt nem tudok mondani, de különösebb negatívat sem, ami már nem rossz. (Az aznapi ebédmenü ajánlat: karfiolleves, brokkolis rizottó. Hogy lehet ilyen kombinációt kitalálni? Vagy ez vicc lett volna?)

Klassz (Andrássy út, Divatcsarnok mellett)
Ha önző lennék, akkor most ezt a titkot jól megtartanám magamnak, és senkinek nem árulnám el, hogy mi történik itt. Ugyanis nagyon komoly dolog. Olyan hely születik, amilyenből Budapesten alig van (vagy nincs is). Kis étterem, magas színvonal, alacsony árak (főételek 2e). Dióhéjban azt mondanám: ilyen egy jó hely. És tudjátok mit? Igen, a konyha messze több mint korrekt –a legjobb minőségű alapanyagokkal dolgozik, nagyon profin (ilyen egyforma sárgarépa baton-t rég láttam húslevesben), a kacsacomb mellett olyan tökéletes állagúra sütött kacsamáj, hogy elolvad (mi is), a sertésszüzet azért rendeljük, mert mindenhol túlsütik. Nincs túlsütve. A csokimousse igazi keserűcsokiból van, a vaníliapudingban valódi vanília. (Amikor kihozzák, a szuperjófej pincérlány ott áll az asztalnál, és megvárja, hogy megkóstoljuk, csillogó szemekkel várja, hogy mit szólunk hozzá. Nem ízlik, de nincs szívem megmondani) Az eszpresszó bivalyerős. Érkezéskor házi sütésű (!) kenyeret hoznak, nem tudom, mikor/hol ettem utoljára ilyet. A konyha picit még talán visszafogott, lehetne bátrabb, egy-két dolog nekem lehetne erősebb fűszerezésű, sósabb, az alapételek mellett elférne egy-egy összetettebb.

De nem(csak) a konyha tehet róla. Ebben a helyben ÉLET van. Jó arcok. Helyes, természetes emberek. Hangulat. Stílus (Menza style, de lazább). Színvonal. Jó itt lenni. A legzseniálisabb: a konyha a terem fölött helyezkedik el, üvegablak mögött látni a szakácsokat, és viszont. Isteni. Ők is élvezik, mi is, kapcsolat van a két oldal között -integetünk, ők is. Jókedvűen jövünk el, és alig várjuk, hogy visszamehessünk.
Kicsit félek, hogy az Andrássy út legfrekventáltabb helyén, ilyen árakkal meddig reális ilyennek maradni. A Klassz étterem bármelyik európai városban lehetne. Foglalni nem lehet. Siessetek.

Címkék:


 

 

kedd, február 20, 2007

Üdvözlöm Önt, kedves Vendég!

Amuse bouche: szó szerinti fordításban "a száj szórakoztatója" (franciául amuser = szórakoztat, bouche = száj). Valójában olyan apró fogás, amelyet elegáns éttermekben még az előétel előtt, aperitif vagy koktél mellett kínálnak, jellemzően a ház ajándékaként. Jean-Georges Vongerichten, a híres elzászi származású séf szerint az egyik legkiválóbb módja annak, hogy a szakácsmester megvillantsa ötleteit és gondolkodásmódját. Ennek a falatnyi alkotásnak az a szerepe, hogy "ingerelje" a szemet, szájat, étvágyat csináljon, felizgassa az ízlelőbimbókat, és a vendéget felkészítse a rá váró élményre. Nem jóllakat, felcsigáz.

A magyarul talán üdvözlőfalatnak keresztelhető műfaj francia hagyomány, mára azonban világszerte elterjedt. Azon túl, hogy az étterem gesztusa, leginkább a konyha és a vendég közötti kommunikáció fontos eszköze. Magyarországon a legtöbb esetben azt sem tudjuk, hogy mi a neve a konyhafőnöknek, akinek (vagy szakácsainak) keze alól az ételkreációk kikerülnek. Arról meg pláne szó sincs, hogy esetleg látnánk őt. Falatnyi üdvözletében pedig ízelítőt adhatna stílusából és elképzeléseiből. Remek alkalom lehetne, hogy megmutasson egy darabot a személyiségéből, önkifejezési eszköznek használhatná, amely által megcsillogtathatná kreativitását, étel- és életfilozófiáját. Lehetne humoros, drámai, játékos, esetleg provokatív. Mindez pedig nem pénz, hanem elsősorban szándék és fantázia kérdése.

A kommunikáció persze kétoldalú, szükséges hozzá a megfelelő hozzáállású vendég is. Aki nem feltétlenül csak azért megy az étterembe, hogy egy jót egyen, hanem a társasági, intellektuális, érzéki gasztronómiai élményért (de azért nem veszi magát túl komolyan). Akinek nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is számít, és aki adott esetben szívesen hagyja magát szokatlan terepekre is elkalauzolni.
Az üdvözlőfalat lehet miniatűr kiadásban tálalt különleges leves, katonányi szendvics, extravagáns szorbet, pástétom, kiskanálnyi saláta, de akár összetett, komoly ételkreáció is. Illeszkedik a vendéglő és a konyha jellegéhez, és a menüsor szerves része. A séf üdvözli vele a vendéget.

Vajon hány hazai étteremben lehet majd ilyennel találkozni a február 22-i Torkos Csütörtökön?
Az írás a Magyar Narancs múlt heti számában jelent meg.

Címkék:


 

 

péntek, február 16, 2007

Avokádó, lazac.

Az avokádó rákkoktéllal töltve nálunk gyakori előétel, ezt a módosított változatát azoknak a vendégeimnek fejlesztettem ki, akik hadilábon állnak a herkentyűkkel, de a halat szívesen megeszik. Ahhoz, hogy ilyen fancy módon nézzen ki, profi formázó fémkarikára van szükség, amelyet speciális boltokban lehet kapni (bevallom, otthon még nem láttam, külföldön konyhás boltokban árulják). Gyakorlatilag bármiből hihetetlen mutatós fogást lehet vele kreálni, én leginkább előételekhez és desszertekhez használom. (Megjegyzem, igazán modern éttermekben divatjamúlt, és már nem túl menő dolog ezt a fajta prezentációt használni, de hálistennek nem vagyok modern étterem, és nekem akkor is annyira tetszik..)
A rákkoktél majonézét teljesen kiiktattam belőle, a lazac pedig friss lazac, bambusz-, vagy más párolóban elkészítve, így sokkal könnyebb, és tisztább ízű az egész étel. Lehet úgy is tálalni, hogy az avokádó magja helyébe töltjük, vagy több személy részére tortaformában elkészítve, szeletekre vágva.

Recept (2 adag)

1 érett avokádó
20dkg friss lazac
1 salottahagyma (vagy ¼ hagyma)
fél citrom reszelt héja
2 ek citromlé
1tk tejföl
1tk kapribogyó
só, bors, olívaolaj

Lábasban vizet forralok. Ráteszem a bambuszpárolót (vagy más párolóedényt). Beleteszem a a lazacfilét, amelyet előzőleg sóztam, borsoztam, az edényre ráhelyezem a tetejét, és kb. 7-8 perc alatt készre párolom. Villával darabokra szedem. A salottát apróra kockázom, hozzákeverem a halhoz. Jön hozzá a citromhéj, citromlé, 1tk tejföl, kapribogyó, pici olívaolaj, és szükség szerint só, bors. Jól összeforgatom (idáig előre elkészíthető). Közvetlenül tálalás előtt félbevágom az avokádót, eltávolítom a magját. A húsát összenyomkodom sóval, borssal, citromlével. A formába alul avokádó, felül a lazac kerül. Pirítóssal tálalom.


Címkék:


 

 

szerda, február 14, 2007

Gasztro.blog.hu

Fontos szolgálati közlemény:
Domestic Goddess munkájának köszönhetően mai nappal elindult a magyar gasztroblogok gyűjtősite-ja. Az oldal több lépésben ölt majd végleges formát, egyelőre össze van gyűjtve rajta az összes (!) magyar gasztroblog, tessék felfedezőkörútra indulni! A jövőben pedig a blog.hu csapata segít a design-ban és programozói feladatokban, hogy minél szebb és hasznosabb legyen.
Köszönjük!

Címkék:


 

 

A csokoládé titkos élete

A származása körüli legendák egyike szerint az őslakó mexikóiak tollas kígyóistene, Quetzalcoatl ajándékozta meg népét a kakaócserjével. Megtanította nekik, hogyan kell elültetni, nevelni, szüretelni, végül terméséből elkészíteni a híres Xocolatl italt. Igencsak különbözött az a mai formájától: fűszerekkel ízesített, sűrű, keserű, csípős főzet volt, hidegen itták. A kakaóbabot Európába a spanyolok hozták be az 1500-as években, ismertsége és élvezete azonban csak a XVII. században terjedt el.

Egyes csokoládék között óriási minőségi különbségek vannak: a magas, 70-80%-os kakaótartalmú keserűk köszönőviszonyban sincsenek a közértes tortabevonókkal és tejcsokikkal. Világszerte képzett szakértők kóstolják és minősítik, mint a bort, pl. íz, textúra, szín, aroma szerint. Nem rossz szakma.

A szenvedélyeket és boldogsághormonokat felszabadító csokit mi európaiak szinte kizárólag "dekadens desszertek", habos torták, sűrű, édes krémek formájában képzeljük el (esetleg önmagában, táblás formátumban, Gombóc Artúr szellemében). Mindeközben a világ más részein, pl. Közép- és Dél-Amerikában igen elterjedt, hogy sós, fűszeres ételek ízesítésére használják. Legismertebb a mexikói mole mártás. Az európai kizárólagosság alóli kivétel a flamand, sörrel főtt marharagu, amelynek egyik titka állítólag egy kocka keserű csokoládé, vagy a melanzane al cioccolato, a délolasz Maiori település specialitása: olajban kisütött padlizsán, olvasztott csokoládéval. A sós ételekhez csakis kiváló, magas kakaótartalmú csokoládét használjunk, s csak néhány kockányit.
Csokoládés portói mártás: 2 ek. olívaolajon üvegesre párolunk fél fej felaprított salottát (vagy negyed vöröshagymát). Hozzáadunk 1 dl portóit, 1 dl erős marhahúslevest, 1 ek. balzsamecetet, ízlés szerint sót, borsot és friss rozmaringot. Felforraljuk, végül beledobunk két kocka keserűcsokoládét.

Fűszerkeverék sültekhez: keverjünk össze 3 ek. keserű kakaóport, 1 ek. sót, 1 tk. őrölt chilipaprikát (vagy cayenne-i borsot), egy csipet őrölt szegfűszeget és 1 ek. barnacukrot. Fémdobozban tároljuk. A húst sütés előtt dörzsöljük be a keverékkel, és tegyük hűtőbe egy éjszakára.
Az írás a Magyar Narancs múlt heti számában jelent meg.

Címkék: ,


 

 

hétfő, február 12, 2007

Brüsszel. Vasárnap. Hangulat.

Brüsszel hangulatát nem olyan egyszerű megfogni. Könnyű lesajnálóan rámondani, hogy kicsi, provinciális és kaotikus. Hogy az benne a legjobb, hogy számos izgalmas metropolisz közel van (Párizs, London, Amszterdam). Múltkoriban el is szégyelltem magam, amikor valaki egy társaságban kifakadt, és vehemensen a védelmére kelt. Meg kellett állapítanom, hogy valójában mennyire egyetértek azzal, hogy Brüsszel nem kínálja tálcán magát, mint egy Párizs, hanem hozzá venni kell a fáradságot, és az időt, hogy az ember felfedezze, és ráérezzen. Különösen nehéz az itt élő külföldiek kozmopolita, eurokrata látásmódján túli, igazi, belga életmódba bepillantani. Az eklektikus városképet jómód, kényelem, burzsoázia, némi szürrealizmus és dekadencia tölti meg, amibe nem egyszerű belecsöppeni, mert leginkább csöndben, a kulisszák és zárt ajtók mögött történik.

Múlt vasárnap sikerült egy ilyen ritka pillanatot elcsípnünk. Nagy vasárnapi belvárosi séta vége felé tettünk még egy utolsó kitérőt a Place St. Catherine felé. Ez a negyed az 50-es évekig a város halpiacaként szolgált, ma a legjobb seafood éttermek helyszíne. Vasárnap kora délután persze teljesen kihalt. De van ott a sarkán egy hely…Brüsszel legjobb halszaküzlete. Azon túl, hogy a legkiválóbb minőségű, legfrissebb halakat és herkentyűket árulja, hétvégén szabadtéri bárrá alakul, ahol néhány euro-ért kínál frissen készülő, kisadagos grillezett halakat, osztrigát, nyers(!) kagylót, illatozó hallevest, fokhagymás, zelleres, ízes lében fővő csigát, mellé a passzoló pohárka fehérborral. Itt mindent meg lehet kóstolni, amit az ember esetleg soha nem mert. A fotón pedig kérem szépen, a DJ (roberta) található –aki (némely hétvégén) a halas pult mögött keveri a jobbnál jobb lounge zenét. Igen, benne a halszaküzletben. Olyan ritka, leírhatatlan hangulata volt, hogy szinte alig tudtunk elszakadni onnan. Megéri azt a fáradságot.

La Mer du Nord (rue Sainte Catherine 45), Brüsszel

Címkék:


 

 

szombat, február 10, 2007

Főzőnapló


Cs: háromhagymás cukkinileves. P: saláta, grillezett haloumi sajt. Sz (Köln): pirított póréhagyma, fokhagymás garnéla. V (Gent): Húsleves gyöngytyúkból, főtt hús+tormás almamártás. H (vendégek): csípős-savanyú gyöngytyúksaláta, thai curry (hal, garnéla, édesburgonya, zöldbab), ananász-sorbet. K: sült karfiol, mártogatós (tényleg semmi mást nem ettünk??). Sz: parmezános, póréhagymás krumplipüré, füstölt libamell. Cs: Boursin-nel töltött csirkemell, sült cékla. P: fokhagymás, fehérboros feketekagyló. Sz (Lille): avokádó+rákkoktél, hidegek. V: Kalifornia-tekercs, steak+szezámmagos pirított friss spenót.
Jó, hogy itt voltál! Csók.

Más: elindult a Vigyázz, Kész, Főzz! virtuális gasztroblog játék II. fordulója, a téma: Titkos töltelékek. Csomagoljatok, bujtassatok, alkossatok, időpont: március 2., részletek itt a házigazdánál.

Aki pedig szeretne esetleg a nemzetközi porondra is kilépni, annak a külföldi játékok naptárja ezen az oldalon, jelenleg pl. a Waiter, there is something…témája: „closed pies” (határidő febr.26.), az édességes rendezvénynek (SHF): sweet seduction, azaz édes csábítás (határidő febr.19).

Címkék:


 

 

szerda, február 07, 2007

Francia, édes! Financier.

Párizs, Montmartre, Sacré-Coeur. A séta után átfagyva keressük a helyet, ahol kinéz egy forró leves. Mivel azonban vasárnap van, minden valamirevaló étterem zárva. Egyszer csak kígyózó sor, helyiek tűnnek fel ropogós, meleg bagettekkel. Betérünk a Coquelicot, azaz Pipacs nevű pékségbe. Még meleg étel is kapható. Ehetetlen. A pult mögött összeszokott csapat, intenzíven kommunikálnak egymással és a kuncsaftokkal. Sürgés-forgás, hatalmas tepsik, frissen sült kenyerek, croissant-ok, sütemények érkeznek és fogynak el pillanatok alatt. A főnök alacsony, pocakos, fekete hajú, csillogó szemű negyvenes, a lelkét adja ebbe a néhány órába. Mindenkit ismer, egyetlen vevő sincs, akivel ne váltana néhány személyes szót. Bundás, szikár dáma, öttagú álhippi család, kopott öregúr érkezik. Egy gyerek sem távozik úgy, hogy a főnök ne nyomna a kezébe valami kis finomságot. A pici, téglalap alakú piskótáról - amelyet húsz év múlva gyermekkoruk nosztalgikus ízeként emlegetnek majd - kiderül, hogy financier-nak hívják.

A financier eredetileg a francia pénzemberek (és nem a fináncok) csemegéje. Párizsban, egy tőzsde mögötti cukrászdában kezdték készíteni, nevét onnan kapta, hogy bankókra, aranytömbökre hasonlít. A rohanó úrfiak számára tökéletes, amikor két ügylet között valami édes semmiségre támad kedvük. Kívülről ártatlan, belülről nem annyira. Az ember legalább négy receptet kipróbál, mire rájön, hogy a sütemény egyetlen titka a beurre noisette, azaz az aranybarnára, illatosra olvasztott, pirított vaj - ezt a lépést tilos lecsalni!

Recept

Hozzávalók (kb. 15 db)
16 dkg jó minőségű vaj (nem margarin! és tényleg ennyi)
3 tojásfehérje, szobahőmérsékleten
5 dkg darált mandula
5 dkg liszt
10 dkg porcukor
5 dkg kristálycukor
csipet só
1 ek méz
1 vaníliarúd

A lisztet, porcukrot, kristálycukrot, darált mandulát és a csipet sót egy tálba szitáljuk. A vaníliarudat felhasítjuk, magjait kikaparjuk. Egy közepes lábasba tesszük a vajat, hozzáadjuk a vaníliamagokat. Lassú tűzön felolvasztjuk, s addig főzzük, pirítjuk, amíg mély aranyszínű, dióillatú lesz, és pici barna darabok keletkeznek benne - ez kb. 7-8 perc. Félretesszük. A tojásfehérjéket picit felverjük - nem kemény habbá, csak épp annyira, hogy fehér, kissé habos legyen. A száraz anyagokhoz hozzáadjuk a fehérjemasszát és egy evőkanál mézet, összeforgatjuk. Belekeverjük a vajat és összedolgozzuk. A tészta kb. úgy fog kinézni, mint egy sűrű, drapp tejbegríz. Fóliával letakarjuk, és 1-2 órára hűtőbe tesszük. Belekeverhetünk egy marék csokoládéchipset. A sütőt előmelegítjük 180 C-fokra. Egy-egy púpozott evőkanálnyi masszát teszünk 5x10 cm-es téglalap alakú, kivajazott formákba (vagy szilikonos muffintepsi aljába, de készíthetünk egy nagy kerek tortalapot is). 20 percig sütjük (a sütési idő a sütőtől és a sütemény méretétől függ!).

Az írás a Magyar Narancs múlt heti számában jelent meg.

Címkék: ,


 

 

hétfő, február 05, 2007

A nagy ÖSSZEFOGLALÓ


Elérkeztünk az első gasztroblogos virtuális rendezvény utolsó állomásához, az összefoglalóhoz.

A játékban összesen 27 gasztroblog vett részt, ami szerintem fantasztikus! Felbukkantak új gasztroblogok, amelyek közül sokan írták, hogy a játék adta meg az utolsó löketet, ahhoz, hogy létrehozzák blogjukat. Nekik külön gratulálok, és kívánom, hogy leljék benne sok örömüket!

Az első forduló témája a kalóriaszegény desszertek volt. Rengeteg írás azzal kezdődik, hogy: ..”háát, a kalóriaszegény olyan, mint a koffeinmentes kávé”, meg, hogy ..”vagy eszem normális édességet, vagy kis almát..”. Részemről ezekkel nem értek egyet, szerintem van Édes Élet a tömény csokoládétortán túl is. Azt hiszem, ezt bizonyítják a „pályaművek” is.

Íme, a beérkezett receptek (ABC sorrendben):

1. Anna az Anna eszik blogról egy Kolesz-desszertet” készített, ami nem más, mint egy túróval és naranccsal rétegezett finomság.

2. Aubergine receptje egy vagány, habszifonnal készülő guszta, könnyű banánhab.

3. Ághy receptgyűjteménye a rendezvény alkalmából egy almás-kakaós joghurtcsodával bővült.

4. Az „Ági főz” blogon Ági azt írja, hogy a várandóssága alatt ásta bele magát a cukormentes diétákba, ribizlis fennsík-nak keresztelt finomságáról azonban nekem egyáltalán nem diéta jut eszembe.

5. Chez Julie új blog, a játékra egy mangóval és eperrel feldobott gyümölcsös joghurtparfé készült a konyhájában.

6. Chilii és csoki kulináris blogján ezúttal egy igen jól kinéző téliesített málnás joghurttorta á la Stahl.

7. Mamma, a Dalla Cucina, per te blog szerzője, egy eszméletlenül elegáns desszerttel rukkolt elő: Körtecarpaccio kecskesajttal és pezsgős narancsmártással

8. Dolce Vita, új blog, olaszrajongó, azt írja, hogy egy hetet sem bírna ki paradicsomos spagetti nélkül. Azért desszertnek szerencsére nem ezt kapjuk, hanem egy gyönyörű citromos grízpudingot mentával.

9. Domestic Goddess életében állítólag először energiatáblázatokat gyürmölt (persze, mert az Istennők nem számolgatnak..), és azt hozta ki, hogy ennek a szuper, málnakrémmel töltött banán piskóta alagútban nevű csodának csak 162kcal egy adagja

10. Ecet és olaj, szintén új blog, rajta szép, piros gyümölcszselé vaníliás joghurttal. Hogy még több kedvet csináljak hozzá, felhívom a figyelmet, hogy a receptben egy löttyintésnyi light-os whisky is szerepel.

11. Étel, Ital, Kicsi Vú elnevezésű gasztroblog szerzője azt írja, hogy leginkább a masszív csokis, gyümölcsös házisütiket kedveli, de ezzel a könnyű joghurtos-mentás ananászkehellyel még saját magát is meggyőzte.

12. Fakanál rögtön a krémek között kezdett keresni-kutatni (ez az alliteráció-pályázaton valóban nyeremény-gyanús lenne), és ezt a 190kcal-os citromhabot varázsolta nekünk.

13. A Fűszerkert-ben üdítő kiwi-sorbet terem, aminek egy adagja 100kcal alatt van. Részemről meg van véve.

14. A Ha bolond, ne szedd le, gombás ételek oldala. Úgyhogy következzék a játék legextravagánsabb receptje: somsorbet júdásfüle grillázzsal. Szerintem zseniális. Tessék odamenni, és elolvasni, ha szeretnétek megtudni, mi az a júdásfüle.

15. Hajni, a Hajnal konyhája írója egy borzas epret készített. Azt írja, hogy a fotón nem mutatott jól. Nem baj, Hajni, elhisszük, hogy ez akkor a csúnya, de finom kategóriába sorolandó.

16. Marmalade, néhány hete blogol, nagyon örültem a receptjének, mert egyike azon keveseknek, aki nem gyümölccsel alkotott. Light-os (tényleg!) étcsokis csokipuding-ban utazik.

17. Ms. Mandarine, alias Dalia, konyhájában egy szuperül hangzó gyömbéres rizsfagylalt forró meggyel várná a light-os desszertek kedvelőit. (a link nálam jelenleg nem működik, remélem, csak múló technikai probléma)

18. A Narancskonyhában Moes főz, és egy nagyon látványos fűszeres borban buggyantott körtét kaptunk. Egy személyre egy körtét és egy deci fűszeres bort számít, utóbbiból a recept alapján azt gondolom, több is könnyen csúszna.

19. Megérkezett Rossa Mela új blogja! Róla a kommentjeiből és néhány e-mail váltásból tudtam, hogy nagy ínyenc, ezt egyáltalán nem cáfolja meg a játékra készítet bazsalikomos citromfagyival.

20. Szindbádék-nak mindig nagyon jó ízlésük van, úgyhogy valóban csalódtam volna, ha dejóval és aszpartammal töltött baklavával érkeznek a party-ra:), chilis almatócsnijukat viszont MOST kérem. A chili és az alma párosításáért természetesen jár a kreatív elismerés!

21. A Taverna-ban Pamina alkot, most egy klassz almás-mazsolás kosárkát, amelyről azt írja, sokkal finomabb, mint a gyorséttermi. Naná!

22. Tintaleves új blog. Élelmiszertudatos, helyi, szezonális, környezettudatos. Jól hangzik. Írásai ráadásul két nyelven készülnek! Remélem, azt el szabad árulni, hogy írója az az Eszter, akinek klassz, humoros hozzászólásaival több gasztroblogon (nálam is) lehetett találkozni. A játékra egy összetett, elegáns recept jött: Fűszeres szirupban párolt körte gorgonzolahabbal

23. Zsófi foodblogja –a Krakkóból íródó gasztro-jegyzetekben Zsófi azt írja, hogy a téma trükkösebbnek bizonyult, mint ahogy gondolta. Végül zöldteával kísérletezett, a végeredmény önmagáért beszél: mangópüré zöldteahabbal rétegezve

24. Zsu konyhája (új blog) egyesek szerint boszorkánykonyha, szakácsnője a játékra házikedvencét, a bátyjától tanult könnyű joghurttortát készítette el.

25. Dibbukk az abc-ben ugyan előbb szerepel, de receptjét a végére hagytam. Azt hiszem, az összes kalóriaszegény desszert közül ez tetszik a legjobban. Ő ugyanis egy igen kímélő, khm..FLÓDNI-t küldött be:)

26. Rissy-nek még (de szerintem nem sokáig) nincs gasztroblogja, de egy szuper saját találmányt küldött, amit le is fotózott. A málnás- zabos túrótekercse nekem nagyon tetszik.

27. Magam pedig az ananász zsírégető hatásában szeretnék hinni, ezért egy jeges, forró ananász- triót készítettem.


Ezúton is mindenkinek köszönöm szépen a részvételt! (Remélem, mindenkinek jól írtam a blogja nevét, ha valamit másképp kértek, kéretik jelezni!)
Hamarosan pedig az is kiderül, hogy ki lesz a következő forduló házigazdája.

Update: a következő forduló házigazdája Domestic Goddess lesz, a témát is ő adja majd meg.

Címkék:


 

 

péntek, február 02, 2007

Jeges, forró ananász-trió

A kalóriaszegény desszertek rendezvényre részemről egy sok kicsiből álló ananász kompozíciót készítettem. Ezzel olyan gyümölcsöt használtam, amely mindenki szerint fogyasztó hatású, ez persze így ilyen formában nyilván nem teljesen így van, az viszont valóban tudományosan alátámasztott ténynek tűnik, hogy a benne lévő bromelin enzimek miatt tisztító és zsírégető hatású. 10dkg gyümölcs 56kcal-t tartalmaz.
Az ananásznak ilyenkor van leginkább szezonja, itt Brüsszelben legalábbis a piacon múlt héten halmokban árulták (3db/3Eur). Érettségét nem könnyű eltalálni, én leginkább az illatában bízom, és működni szokott az a trükk is, hogy ha a tüskés, hegyes leveléből egyet könnyen ki lehet húzni, akkor érett.
Végül, a nemzetközi gasztronómiai trendeket követve, többféle, falatnyi adagokból álló édesség került a tányérra, így sem mennyiség, sem változatosság terén nem maradt hiányérzetünk. Nagyon szeretném, ha a hazai éttermekben is elterjedne ez a trend, sokszor enne az ember egy-egy falat desszertet a fogások után, de egy egészet nem akar rendelni. Így meg ráadásul többfélét lehet kóstolni.

A tálra a következő szereplők kerültek: 1. ananász sorbet (ez ugyan cukorral készült, de kevéssel, ráadásul egy ananászból majdnem 1 liter fagyi lett), 2. ananászos shrikhand: ezt az indiai joghurtkrémet néha mangóval szokták készíteni, ananásszal is érdekes volt, 3. ananász szufflé –ennek volt a legnagyobb sikere, mutatós, vicces, finom –a fotózást kifejezetten nem bírja.
A sorbet maradék volt (thai curry után desszert), a másik kettő frissen és nagyon gyorsan készült. Úgy számolom, hogy 4 személy részére használ az ember egy ananászt.

Receptek:
Ananász sorbet:
Egy majdnem tele 1l-es Carte D’Or-os dobozhoz: egy darab nagy ananászt megpucolok, feldarabolok, és aprítógépben gyümölcspürét készítek belőle. Egy kis lábasban összeforralok 1,5dl vizet 10dkg cukorral. Hozzáadom egy zöldcitrom reszelt héját és a fele kifacsart levét. A szirupot teljesen lehűtöm. Összekeverem az ananászpéppel, és fagylaltgépben elkészítem (az én gépemben 20 perc). Habbá verek egy tojásfehérjét, és hozzáforgatom a kész fagyihoz. Mélyhűtőbe teszem.

Ananászos joghurt-krém:
4 mini adaghoz: negyed friss ananász húsát aprítógépben pürésítem (kicsit darabosra hagytam)10dkg 0%-os joghurtot (lehetőség szerint görög joghurt) kikeverek 2tk fruktózzal és az ananász pürével. Megtörök 2 kardamom hüvelyt, és a joghurthoz adom. Néhány szál sáfrányt kanálnyi forró vízbe (vagy az ananász levébe) áztatok, ezt is a krémhez keverem.

Ananász szufflé:
4 mini adaghoz: A sütőt előmelegítem 220C-ra. Negyed friss ananász húsát aprítógépben darabosra pürésítem. Egy szűrőbe teszem, és lecsöpögtetem, hogy ne maradjon leves. Egy tojásfehérjét kemény 2 ek fruktózzal habbá verek. Óvatosan beleforgatom az ananász húst és egy kis csipet őrölt gyömbért. Szufflé-tálkákat kikenek pici vajjal és meghintem porcukorral. Belekanalazom az ananászos habot, egy kést körbehúzok a hab körül (így könnyebben felemelkedik). 12 percig sütöm, amíg a teteje megpirul, és felemelkedik.

Néhány további light-os desszert az archívumból:
Marokkói narancssaláta

Címkék: ,